2018. december 12. 6500 Baja, Szent Imre tér 5.     1757-2018     www.bajabela.sulinet.hu Éber Sándor freskója  
Történetünk | Dokumentumok | Diákélet | Kapcsolataink | Iskolánkról Elérhetőségünk

  RSS hírek
Webmester

Bélap






E-KRÉTA HELP

Hírek - Információk


Tavaszi osztálykirándulás 2009. mjus 19.

Idén a 11.A osztály Lengyelországba látogatott május 2 - 5. között. Az elõzõ tanévben igyekeztek takarékoskodni, kevesebbet költeni kirándulásra, hogy a mostani nagy utazás lehetõvé váljon.
Május 2-a, egy kellemes szombati nap kissé kellemetlenül vette kezdetét nekünk, a 11.A-sok számára: reggel 5 órakor indultunk az 570 kilométeres utunkra. Néhány pihenõtõl eltekintve meg sem álltunk a szlovákiai Árva váráig. A lélegzetállító sziklákra épült erõdítmény alapkövét valószínûleg a tatárjárást követõen tették le. A kezdeti problémák ellenére sikerült idegenvezetõt szerezni, aki kissé „ûzött vad”-tempóban terelte végig a csoportot az épületen, angol nyelvû megjegyzéseket téve erre-arra. A könyvszekrényekben sikerült megtalálnunk a Pallas Nagy Lexikonát és Mikszáth mûveit. Gyönyörködtünk a legfelsõ épületrõl a völgyben kanyargó Árvára nyíló csodálatos kilátásban.
A vártól bõ egy óra alatt elérkeztünk Lengyelországba, ahol a zord hegyek helyét fokozatosan átvették a kedves lankák. Haász tanárnõ nyelvlecke adásába kezdett, így megismerhettük az olyan alapvetõ kifejezéseket, mint a „kantor” – pénzváltó, vagy a csak „mellékesen” megemlített „piwo” – sör. Krakkó hét óra körül tûnt fel a dombok között. Elsõ utunk a szállásra vezetett, ahol kipakoltunk. Az épület eredeti szocreál, kicsit lepusztult, de osztálykirándulásos szállásnak egyáltalán nem rossz. Némi veszekedés árán sikerült megállapodni a szobákról. Ezután gyülekezõ, indulás esti sétára a gyalog 10 percre lévõ belvárosba. A fõtér, rajta a Posztócsarnokkal, nagyon impozáns látványt nyújtott az éjszakai fényekben. Az osztály ekkor megkapta a lehetõséget az önálló felfedezésre, néhány kisebb csoportra oszlottunk. Én egy kilencfõs társasággal egy étteremben vacsoráztam; voltak, akik a szórakozóhelyeket választották… több-kevesebb sikerrel.
Vasárnapra városnézés volt a program. Krakkóban nagyon rokonszenves vonás, hogy az egész belvárost egy hatalmas parksáv öleli körül a régi városfal mentén. A parkövezeten való átsétálás után a Jagelló Egyetem egyik épületét, a Collegium Maiust látogattuk meg, amely eredeti kései gótikus hangulatot árasztott. Sorra került a fõtér, rajta a már említett Posztócsarnokkal – régen a posztóárusok gyülekezési helye volt, ma a szuvenírjeiket kínálgató rikkancsoké –, a Mária-templom, és Krakkó fõutcája. Ekkor volt idõnk ebédelni, mindenki saját magának választhatta meg a helyet. Kora délután átsétáltunk a Wawel-re, vagyis a mészkõ alapú dombra, ami a várnak ad otthont. Szemügyre vettük a katedrálist, amelyben iskolánk nevében koszorút helyeztünk el Báthory István sírjára. A legenda szerint a mészkõsziklák gyomrában egykor egy sárkány lakozott; állítólagos barlangja elõtt ma szobor áll, aminek híres „tûzokádását” (egy gázláng villan fel félóránként néhány másodpercre) mi is láthattuk… én nem, mert épp a mellettünk kanyargó Visztulát filmeztem.
A szálláson részesülhettünk az elõre megrendelt vacsora örömeiben. Ezt követõen Kazimierset, az egykori zsidónegyedet vettük célba. Az egykori zsidó családok – a gettósításokat követõen – a Holokauszt áldozataiul estek, és a városrész gyökeresen megváltozott – a romos falak néma tanúkként emlékeztetnek az évtizedekkel ezelõtti eseményekre. Ezzel elég éles párhuzamban áll, hogy a régi üzletek helyén szórakozóhelyek nyíltak, amelyek egyaránt kedvelt célpontjai Krakkó lakóinak és a turistáknak. Az én társaságom nem maradt a Budapest, VIII. ker.-kinézetû utcákon, inkább átmentünk a Visztula túlpartján lévõ vidámparkba.
Hétfõn útra keltünk a lengyel dombokon át, és a nagyvárostól 65 km-re lévõ O¶wiêcim – német nevén Auschwitz – felé indultunk. A barátságos kisváros közelében épültek fel a nácik hírhedt kényszermunka- és haláltáborai, amelyek mintegy egymillió áldozatot követeltek. Az I-es tábor bejárata felett máig olvasható a cinikus „Arbeit macht frei” felirat. A legtöbb fogoly azonban a közkeletû kép ellenére ezalatt sosem haladt el; hanem még embertelenebb körülmények közé, a II-es tábor barakkjaiba került – az a több, mint 400 000 magyar zsidó is, akiket 1944 folyamán deportáltak. A ma hátborzongatóan csendes, árnyas fákkal körülölelt épületek groteszk légkörében hosszú órákat töltöttünk el, látva a priccseket, a mosdókat, a börtönt, a kivégzõfalat, és a krematóriumok romjait.
A kirándulás utolsó napja kedd volt. Korán útnak indultunk. Megálltunk a wieliczkai sóbányánál. A felettébb jó humorú és barátságos idegenvezetõnkkel lelépcsõztünk a 100-130 méteres mélységbe. A bánya látogatható részében már nem folyik termelés, csak az egykori hatalmas csarnokokat találjuk ott, bennük szebbnél szebb sóból készült szobrokkal. Visszafelé szerencsére már liftezhettünk. Szlovákiában Rózsahegy közelében tettük tiszteletünket a Vlkolínec nevû falucskában, amelyben a XIX. század óta nem történtek jelentõs változások, megõrizve a nagy-fátrai kistelepülések eredeti hangulatát. A magyar határt este hét óra körül léptük át, majd 23:42 perckor eljött a pillanat – a hazaérkezésünk pillanata.

Cser Lajos, 11.a


További képek megtekinthetõk a http://cserlajos.xjx.hu/krakkooldalon.